2009. szeptember 26., szombat

Úton a témaválasztás felé

Ezt az első bejegyzést arra szánom, hogy elgondolkodjak azon, hogy hogyan is fogjak hozzá ehhez a feladathoz.

Az első feladatnak a témaválasztást tartom, de egyelőre még csak a tématerületet, és nem a három cikkhez  tartozó konkrét témákat szeretném kijelölni. Azt gondolom, hogy ezt még kár lenne elkapkodni: egyelőre a nagyobb, de most már egyre jobban körvonalazódó területet sem ismerem, és ha jobban utánaolvasok, akkor lesz annyi rálátásom, hogy meghatározzam majd a mondanivalóm irányait.

Már a tématerület megválasztása sem könnyű, mert valójában az lett volna célszerű, ha egy tipikusan marketinges témát választok a szakirányom szerint, így jutott az eszembe a közösségi oldalak és a markteing  kapcsolata.

Egy biztos: lesznek társadalmilag is izgalmas témák, de szeretném, ha egy néhány üzleti téma is belevegyülne, tágabb értelemben ez is korunk egyik jelensége, ami a hálózaton ha akarjuk, ha nem, jelen van. De nem szeretném, ha egyik vagy másik túlsúlyba kerülne, de főképp a marketingről és hasonló dolgokról nem szeretnék hosszabban értekezni, amihez egy bizonyos szinten mindenki ért(het).


A nézelődés közben több érdekes blogra is bukkantam, és ez rávilágított arra, hogy tulajdonképpen ami leginkább érdekel, az tulajdonképpen már létezik. Íme az egyik blog,  Karmamedia, ez valójában a múlt félévi munkánknak a professzionális szintű megvalósítása is részben, másrészt még több kommunikáció,  és van benne egy kis PR stb. Ebben egész jól rátaláltam arra a terültre, ami érdekel: hogyan lehet a hálózaton keresztül minél nagyobb tömegre hatni, minél több embert megmozgatni. 2007-ben indult az oldal,  sok érdekes dolgot találni rajta, többek közt ezt: ez annyira Amerikai, hogy szinte nálunk is megtörténhetne - hogyan lehet 500, majd 900 ezer embert egy facebook oldalra csalogatni egy szendviccsel (hogy utána minél több erről beszéljen) ? :)



Egy másik, amire gondoltam pedig inkább kicsit üzletiesebb, de azért szintén nem rossz, inkább egyszemélyes blog, a Terepnapló névre hallgat, nem lepne meg, ha mondjuk egy egyetemi feladatból nőtte volna ki magát. Itt is arról van szó, ami érdekel, talán egy kicsit jobban kidomborítva az elméleti alapokat is. Piackutatás, közösségi média, marketing szintén, és felmérések eredményei. Azt hiszem, hogy ez is hasznos lesz majd a későbbiekben.

Kell-e akkor még egy (magyar nyelven talán csak 50.) olyan blog, ami a témát rágja át, és ami szerintem amúgy sem fog különösebb érdeklődésre számot tartani, legfeljebb egyéni szinten jöhet jól: tanulhatok, munkamódszert is a szakdogához, csak kicsiben. Ezért talán lesz értelme. Másrészt: most aztán feltalálhatom a meleg vizet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése